Nagypénteki szertartás
Nagypéntek, Urunk szenvedésének napja. Szigorú böjti nap. Az Urunk szenvedésére és halálára emlékező liturgia 18:00 órától kezdődik. A Szent Sírnál gyűjtött adomány a Szentföld javára történik.
Az első keresztények Jézus halála és sírban pihenése napját (nagypéntek és nagyszombat) liturgia nélküli ünnepként tartották egész napos szigorú böjtölésben Jézus szavainak szellemében (Mt 9,19). Csak a 4. században alakulnak ki nagypéntek különféle istentiszteleti formái eucharisztikus ünneplés nélkül. Jeruzsálemben egyetlen ima- és igeliturgiát tartanak különböző időkben és különféle helyeken a szenvedéstörténet állomásain, beleépítve a szent kereszt előtti hódolat ünneplésével.
A keleti szertartások a nyugati világot is erősen befolyásolták. Rómában a 7. században a pápa a kereszt-ereklyével mezítláb körmenetben a Lateráni bazilikából a jeruzsálemi szentkeresztről elnevezett templomba vonult, ahol a papság és a nép a kereszt-ereklye előtt hódolt. Ugyanakkor két ószövetségi olvasmányt és Szent János szenvedéstörténetét is olvasták. Az ünnepélyes egyetemes könyörgések zárták le az igeliturgiát.
A kereszt leleplezésének, felmutatásának és hódolatának dramatizált kiépítése a gall rítusú liturgiában történt.
A nagypénteki szertartás időpontja az őskeresztény kortól a középkorig az Úr halálának órájához (délután 3 óra) igazodott. Ez egyben a középkori böjti misék kezdete is volt: a nona imaórája. Amikor azonban később a nona végzését már a délelőtti órákban is engedélyezték, a nagypénteki liturgia is délelőttre került. XII. Pius pápa 1956. évi reformja állította vissza a délutáni ünneplést.
